Marbellíta history - a fagyi
Marbellíta history a fagylalt
Ez a szinte kőkorszaki fagyi pedig – kis túlzással – ugyanazokból az összetevőkből állt, mint a mai, azaz tejből, vízből, jégből és ízesítőkből. A nagy áttörést azonban az ókori Egyiptomban tették hozzá, ahol megoldották a hűtés problémáját, mégpedig olyan módon, hogy a fagylaltot cserépedényekben tárolták, amelyeknek lyukas volt a tetejük, és innen legyezték, hogy ne melegedjen fel. Az ötlet a perzsáknak is nagyon tetszett, akik átvitték a találmányt a Földközi-tengeren, míg végül a fagylalt eljutott az ókori Rómába is.
Magyarországon Beatrix, Mátyás király itáliai hitvese ismertette meg a fagyit, a magával hozott olasz cukrászok készítettek először fagylaltok. Ugorva az időben az első fagyireceptek sokkal később, csak a 18. század végén jelentek meg egy erdélyi szakácskönyvben, és érdekes módon két ízről szóltak: az eperről és a pisztáciáról.
De mi a helyzet a jégkrémmel? A jégkrém, amely tulajdonképpen a fagylalt „iparosított” változata, már határozottan angolszász találmány. 1922-ben Thomas Wall készítette el az első fagylaltkockát Angliában, egy évvel később már ezeket is mozgóárusok árulták az egész országban. A pálcikás változat amerikai találmány, és Ohio államban készült először, 1923-ba Harry Burt alkotta meg.
A Scoopi Cafe „Black Diamond” desszertje tulajdonképpen egy gombóc fagyi, amely 817 amerikai dollárba kerül (ez most kb. 280 ezer Ft). Összetevői között pedig olyan őrületek szerepelnek, mint az olasz szarvasgomba, az iráni sáfrány és a 23 karátos ehető aranypelyhek.
forrás: nosatly.hu