A hedonikus eszkaláció az agy egyfajt jutalmazó rendszere, amikor egyre több és több ízt tud azonosítani, boldogsághormon szabadul fel. Aki először találkozik a só-cukros-zsíros ételekkel, nagyobb hatást várhat, ahogy egyre több és több íz szabadul fel a szájában. Aki már rutinos kóstoló ott ez a hatás már ne olyan erős, viszont nem múlik el, vagyis egyre több és több ilyen ételt kíván majd.

Ez lehetett az oka annak, hogy az elsőre bizarrnak tűnő sós karamell kombináció ennyire népszerű.

1977-ben egy francia cukrász, Henri Le Roux népszerűsítette a bretagne-i Quiberonban a karamelles sós diós ropogósát, majd hosszú időre feledésbe is merült ez az újdonság. Egészen 1990-es évekig amikor Pierre Hermé bemutatta sózott vajas és karamell macaroonjait, és 2000-re már a menő séfek is átvették, de igazán népszerűvé 2008 után vált, amikor a Haagen-Dazs és a Starbucks is elkezdte árusítani.