Az 1900-as évekig a banán nem volt könnyen elérhető az Egyesült Államokban. Mivel gyorsan érnek, nem lehetett könnyen szállítani őket Délkelet-Ázsiából. A 20. század fordulóján a hűtés fejlődése azonban már lehetővé tette, hogy a banánt akár nagyobb távolságokra is elszállítsák, így már könnyebben elérhetővé vált az amerikai fogyasztók számára. Azonban a  banánt csak az 1930-as években építették be a sütésbe. 

Ehhez azonban két dolognak kellett megtörténni…

Először is a világválság kellős közepén már kevesebb volt az étel, és minden fillér számított. A banán gyorsan érik, szinte „pár perc alatt” már teljesen meg is barnul. Mivel drága alapanyagról van szó, ezért a háziasszonyok igyekeztek megmenteni az utolsó barna, petyhüdt banánt is.

Körülbelül ugyanebben az időben kezdték tömegesen gyártani a szódabikarbónát és a sütőport. A gyártócégek elkezdtek recepteket kitalálni olyan gyors kenyerekhez, amelyek természetesen sütőporral vagy szódabikarbónával készülnek.

A banánkenyér receptje először Pillsbury 1933-as Balanced Recipes szakácskönyvében jelent meg. Mire az 1950-es években kinyomtattak egy receptet a Chiquita Banana receptkönyvében, a banánkenyér népszerűsége szárnyalni kezdett és azóta is töretlen!